A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Ausztria nemcsak lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
A Freywille: 75 év saját vizuális univerzum
A világmárkák közül az egyik legkülönlegesebb a Freywille, amely immár 75 éve teremt saját vizuális univerzumot maga körül. Michaela Frey iparművész 1951-ben alapította meg manufaktúráját, amely kezdetben osztrák népművészeti motívumokkal és tűzzománc tárgyakkal foglalkozott. A bécsi Mariahilf negyedben készültek az első darabok, eleinte ékszerdobozkák és virágos nyelű fésűk. Mivel férje brit volt, Michaela sok időt töltött Angliában, így a londoni Harrods luxusáruház hamar leadta az első rendelést, ezúttal már kifejezetten ékszerekre.
Az apró műalkotások annyira népszerűvé váltak a hatvanas és hetvenes években, hogy elindult a nemzetközi terjeszkedés. A Harrods mellett olyan neves divatházaknak készítettek karkötőket, gyűrűket és medálokat, mint az Yves Saint Laurent vagy a Hermès. Később Friedrich Wille vette át a cégvezetést, felesége, Simone Grünberger-Wille pedig meghatározta a márka új művészeti irányvonalát: megszülettek a Monet, Klimt és Hundertwasser munkássága előtt tisztelgő kollekciók, párhuzamosan bevezették a 18 karátos aranyat és briliánsokat is tartalmazó finomékszer-vonalat.
Kézműves munkaórák és művészeti kutatás
A márka alapgondolata, hogy az ékszerek nem egyszerű díszek, hanem önálló műtárgyak. A cég emblémája, a szárnyas szfinx az ősi egyiptomi és krétai kultúrában a mindent látó megfigyelő szimbóluma volt. Az árakat nem elsősorban az alapanyag, hanem a ráfordított idő határozza meg: egyetlen darab akár 80–100 kézműves munkafolyamaton megy keresztül. A 24 karátos aranyporral és palládiummal gazdagított felületek mögött hosszú, precíz folyamat áll. Egy új kollekció megszületését komoly művészeti kutatás, kézi vázlatok és színkísérletek előzik meg; a tervezők akár két éven át is dolgoznak egy-egy témán. Az üvegporból és ásványokból álló tűzzománcot 800 fokon megolvasztják, majd négy rétegben viszik fel a fémalapra.
Mivel a tűzzománc érzékeny anyag, a mindennapi viselés kevésbé ajánlott – ezek elsősorban alkalmi, ünnepi kiegészítők. A márkaboltok jelen vannak az elegáns butiknegyedekben és a nemzetközi reptereken is. Magyarországon 2002-ben nyílt meg az első üzletük; Budapest azért is kedvelt célpont, mert a történelmi és építészeti örökség – különösen a szecesszió – rendkívül hasonló.
A Swarovski: a kristályok világa
A másik leghíresebb osztrák ékszermárka kétségkívül a Swarovski. Daniel Swarovski 1862-ben született Csehországban, ahol az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legfontosabb üveg- és kristályüveg-csiszoló gyára működött. Már gyermekkorában magával ragadta a kristályok csillogása, később neves csiszolóműhelyekben tanulta ki a szakmát. Egy bécsi kiállítás hozta el a sorsdöntő pillanatot: ott, 21 évesen határozta el, hogy forradalmasítja a szakmát. Sigmund Schuckert és Thomas Edison technikai újításai adták az ihletet egy automata kristályvágó gép kifejlesztéséhez, amely tökéletesen munkálja meg az anyagot. Álma kilenc évvel később, 1892-ben valósult meg a szabadalommal. A ma ismert vállalat elődjét 1895-ben alapította meg sógorával, Franz Weisszel és Armand Kosmannal; a cég mindmáig családi tulajdonban van.
A Swarovski ma már nem csupán kristálymárka, hanem a világ egyik leghíresebb turisztikai látványossága is – saját múzeummal, boltokkal és éttermekkel. Az Innsbruck melletti wattensi látogatóközpont jelképe egy földből kiemelkedő, fűvel borított óriásfej, kristályszemekkel. A cég emblémája a hattyú sziluettje, a tisztaság és elegancia szimbóluma; jellegzetes színe az ezüsttel kombinált éjkék, valamint a „Swarovski-piros”. Külön kategóriát képvisel az Aurora Borealis hatású kristály, amelyet a Dior divatházzal közösen fejlesztettek ki az 1950-es években. Évente két fő kollekciót terveznek, klasszikus és extravagáns ékszerekkel, táskákkal és órákkal.
Miért nincs hasonló magyar világmárka?
A két osztrák sikersztorit látva felmerül a kérdés: a magyar tervezők és mesterek miért nem tudtak előrukkolni hasonlóan globális világmárkával? A II. világháború utáni időszak Kelet-Közép-Európában egyáltalán nem kedvezett a luxusiparnak, a kézművességnek és a divatnak. Az államosítás és a központi irányítás elfojtotta a magánkezdeményezéseket, a nemzetközi kapcsolatok pedig végletesen korlátozottak voltak. Bár ma rengeteg tehetséges fiatal művész dolgozik Magyarországon, ékszertervezéssel viszonylag kevesen foglalkoznak, akik pedig igen, többnyire szűkebb rétegnek szóló kortárs stílust képviselnek. Egy komoly ipari háttér megteremtése, a nemzetközi terjeszkedés és a globális brandépítés csillagászati összegű befektetést igényelne, a siker pedig még így sem borítékolható – a globális piac ma már telített.
